2012. május 19., szombat

"Das Boot"

Ígértem néhány képet a kész hajóról, tessék, itt van:
És itt egy kis videó az első tesztről:


2012. május 13., vasárnap

Etetőhajó: első teszt

Ma sikeresen felavattam az etetőhajót. Igaz, hogy még hajnali ötkör, indulás előtt fél órával is szereltem rajta, hogy kész legyen, de végül összeállt minden. :-) Az időjárás éppen "ideális" volt, hidegfront utáni viharos szél, komoly hullámok...ha ezt bírja  a kis hajó, akkor mindent bírni fog. :-) Szerencsére állta  a sarat, bár néha úgy bukdácsolt a hullámokon, hogy az úszótestek ki se látszottak a vízből, de meg sem kottyant neki. Néhány finomítást kell végeznem, pl a kormánylapátból le kell vágnom egy darabot, mert túlságosan kilóg az úszótestek alá és amikor leteszem valahova a hajót, akkor a kormánylapáton támaszkodik fel az egész. A hajócsavar védelmére beépített szunyoghálós "doboz" jó lesz, csak a szunyogháló helyett nagyobblyukú rácsot kell felszerelni, mert így túlkságosan túrja a vizet. És ezen kívül kell még az elejére egy piros lámpa, mert felhős, borult ég esetén jól látszik ugyan, de amikor süt a nap és tükröződik a víz, néha elveszítettem a fonalat, hogy éppen merrefelé is tart a vizen. Az akksik nem voltak teljesen feltöltve, de így is simán kibírt 8-10 behúzást, átlag 100-150 méterre és volt még benne tartalék, úgyhogy meg vagyok elégedve vele. Sajnos csak egy képet tudok róla mutatni, egyszerűen nem volt időm fotózgatni, főleg nem a műszaki részleteket, mert megállás nélkül, vagy szereléket kötögettem, vagy szereléket húztam be, vagy söröztem meg napoztam. :-) De a következő bejegyzésben teszek fel néhány részletről fotókat, hátha valakinek hasznára válik, mert hasonlót szeretne építeni.

2012. május 8., kedd

Etetőhajó 3.

Megérkeztek az akksik is, kettő darab 6 voltos 7 Ah-s kapacitással. Ismét vízre tettem a kishajómat, ezúttal akksikkal, hogy belőjem a súlypontot. Sajnos egy kicsit magasra került a hajócsavar, éppen, hogy ellepi a víz, így hajlamos a levegőt is keverni. Ennek ellenéres megy mint a veszett egér, nem győztem utánarohanni a medence másik oldalára, nehogy a falon koppanjon. :-)
Kell még vízmentesen zárható fedél, hátra van az elektronika beszerelése, a tartály billentés kidolgozása, és a végleges festés. Ja meg persze a hajócsavart védeni kell a hínártól. Jobb híjján erre egy 100-as PVC lefolyócső darabot fogok beépíteni. Holnap folytatom!
Ja igen, még egy dolog: az új akksikkal megszűnt a szervók zümmögése, úgy látszik az akkutöltőről vett fel valami zajt a cuccos.


2012. május 7., hétfő

Etetőhajó 2.

Nagyon rajta vagyok az etetőhajó projekten! Az első szívások is jönnek már, pl. az egyik szervó gyárilag, újonnan hibás volt. Vettem helyette "echte" normális szervót németföldről valót, ez már jó lesz remélem. Délután össze is dugdostam az eletronikát, itt látható a lényeg:

Vevő, 3 szervó és egy fesz. szabályozó. Ami zavar, hogy bekapcsoláskor és egyik szervót működtetve a másik kettő is zümmög. Olyan, mintha valami zavarjelet szednének fel. Ha valaki ért ehhez és megírná nekem, hogyan lehet elhárítani, vagy kell-e foglakozni ezzel a jelenséggel egyáltalán, szóval ha valaki ezt megírná nekem, azt nagyon megköszönném!
Közben a hajótest is alakul, itt látható a csodálatosan áramvonalazott felépítmény, amibe majd az akksit és az elektronika kerül :-)

A rétegelt lemez doboz "stich and glue" technikával készült, nem véletlenül, ugyanis vannak egyéb terveim is ezzel a módszerrel....de erről majd később :-)
Itt pedig alapozó festés után látható a szerkezet, közben persze még ragasztás is folyamatban van, mondom, hogy igyekszem, mert a hét végén már üzemelnie kell a gépnek! :-)






2012. május 5., szombat

Egy kis kitérő: Etetőhajó 1.

Szóval akkor etetőhajó építés...már kész van az úszótest és ma délelőtt megvolt az első próbaúsztatás is. 6 volt feszültség mellett 3 ampert vesz fel a motor és szemre pont kellemes sebességgel szeli a hullámokat. Itt van néhány kezdetleges kép róla (előre szólok, hogy semmit, de tényleg semmit nem tudok a hajómodellezésről, a távirányítókról, meg az ide szükséges tudományokról, csak próbálom a saját elképzeléseim szerint elérni, hogy legyen egy etetőhajóm. Tehát lehet kritizálni, hogy ez nem jó így, meg az jobb lenne úgy, elhiszem, biztosan, :-) )
Az elrendezés, amint látszik katamarán, hosszúsága 60 cm, max szélessége 45 cm. 1 kg etetőanyag fér kb a tartályba, ami hátrafelé lesz üríthető. Kettő darab 6 voltos akksi kerül bele a motortartó mellé két oldalt. A távirányító egy Hobby King 300 valami, 3 csatornás és állítólag 400 méter  a hatótávolsága. Nekem, ha 200-at tud majd biztonsággal, az is elég lesz. Most megvárom, amig leszárad a test, aztán folytatom a munkát. Kell egy zárható, vízmentes "doboz", kormánylapát és tervezek egyfajta hinár és egyéb szennyeződés elleni védőrácsozást is. Ha minden jól megy, akkor jövő hét végén élesben le tudjuk tesztelni Almásfüzítőn :-))